Az utolsó lapon egyetlen mondat állt.

„Ma a lányáról beszélt, nagyon szerette.”

A mellkasomhoz szorítottam a füzetet, és jobban sírtam, mint a temetésen.

Azóta ez a füzet a legértékesebb emlékem.

Nem azért, mert eltüntette a bűntudatot, hanem mert emlékeztet rá, hogy amikor én nem tudtam ott lenni, anyukám akkor sem maradt igazán egyedül.

Megjegyzés: A történet fikció, valós élmények ihlették. A nevek, szereplők és részletek megváltoztak. Bármilyen egyezés a véletlen műve.